Pécsi Tavaszi Fesztivál Szórakozás Partybusz és hajó a szórakozás nevében

Partybusz és hajó a szórakozás nevében



Ilyen egy buli a partybuszban

Ilyen egy buli a partybuszban

Manapság már nem feltétlenül szükséges, hogy egy zárt, tágas teremben gyűljön össze a baráti kompánia egy közösen eltölteni vágyott élmény teljes együtt ünnepléshez, hiszen adottak egyéb alternatívák is a kikapcsolódáshoz. Ilyen változatos, mobilis helyszínt biztosíthat a partybusz, amely feladata a szórakozó,

akár harminc tagú csapat fuvarozása a belvárosban, miközben a tágas belső részben javában folyhat a tánc. A partybusz fel van szerelve olyan, a szórakozó csapat komfortját szolgáló kiegészítőkkel, mint VIP kanapé, hangulatfények, jégben hűtött italok, és sötétített ablakok. Elérhető tehát, hogy ne csupán a vigasság, hanem a terep is pörögjön, ha a mulatság pályáját a partybusz fogja képviselni.

Ezen felül, amennyiben ízlésvilága leginkább a csendes és harmonikus, romantikus hangulatot követeli meg, abban az esetben megcélozhatja a hajóbérlés eshetőségét, hiszen a busz társa a party hajó, a vízen úszkáló, szórakozáshoz is alkalmat kínáló objektum.

Amennyiben a hajóbérlés mellett dönt, folyamatosan nyitva tartó bár és svédasztal-igénylés fogja várni, a kellemes hangulat és pompás kilátás társaságában. A hajóbérlés megfelelő minden családi, baráti, és céges összejövetelre, azonban választhatják leány- és legénybúcsúztatás helyszínéül egyaránt, a hatás és élmény nem maradhat el.