Babaruhák, a gyermekszoba kialakítása, felszerelések és játékok- csak néhány olyan kiadás, amelyekkel mindenképpen számolni kell, ha új kis jövevény érkezik a családba. Talán egyenként nem tűnik vészesnek az áruk, de összességében akár több százezer forintos költséggel is járhat a gyermekvállalás, és akkor még meg sem született a kicsi. Ha már megérkezett az apróság, érdemes mihamarabb elkezdeni gondolkodni azon, hogy milyen megtakarítási formát válasszunk számára, hiszen enélkül igencsak nehéz lesz a későbbiekben boldogulni.
Elég csak az óvodára, vagy az általános iskolára gondolni, és máris láthatjuk, hogy már ezen évek alatt is komoly kiadások terhelik majd a családi kasszát. Ezek csak tovább növekednek az évekkel, és http://gyermek-megtakarítás.hu/ szerint a középiskolai, gimnáziumi kiadások több millió forintot is kitehetnek négy év alatt.
A gyermek előtakarékosság kifejezetten jó döntés lehet a gyermek felsőoktatási tanulmányait tervezve, ekkor ugyanis nem csak a tandíjra kell számolni, hanem hasznos, ha esetleg már lakhatási lehetőség is rendelkezésére áll a gyermeknek.
De mégis melyik megtakarítási forma bizonyul a legjobb választásnak? Ha lakásvásárlást tervez gyermeke számára, akkor a lakáskassza a vele járó állami támogatással remek döntés lehet. Minden más esetben a szabad felhasználás előnyeit lehet kihasználni, így fordítható az összeg megélhetésre a főiskolai években, tandíjra, vagy akár a fiatal felnőtt esküvőjére is. Választás előtt érdemes az esetleges állami támogatásokról, a befektetési lehetőségekről, valamint a bankok által kínált megtakarítási formákról is tájékozódni, és minden információ ismeretében döntést hozni.