Pécsi Tavaszi Fesztivál Szolgáltatás A kötelező biztosítás váltás szabályai – Mire kell figyelni?

A kötelező biztosítás váltás szabályai – Mire kell figyelni?


kötelező biztosítás

Egyre inkább megfigyelhető, hogy a forgalom az utakon folyamatosan növekszik. Ennek eredményeképpen igyekeznek megtenni mindent az illetékesek, hogy a lehetőségeket kibővítsék az igények szerint. Ahogy gyarapszik a gépjárművek száma, úgy azzal együtt a belesetek kockázata szintén fokozódik. A legtöbben szívük szerint nem kötnének biztosítást, ezért is kötelező a jogszabály szerint ezt megtenni. Ezzel ugyanis leegyszerűsíthető az ügyintézés, kárrendezés, amennyiben bekövetkezik egy beleset.

A szándékosság általában nem áll fenn, de ettől eltekintve gyakoriak a koccanások, komolyabb ütközések, ami jelentős károkat vonnak maguk után. Ezek saját zsebből való kifizetése gyakran lehetetlen, éppen ezért kell hivatalos ügyintézésen keresztül megoldást találni. De nem éppen ennyire egyszerű a dolog a biztosításkötés mentén, hiszen többféle szolgáltató áll rendelkezésre, amelyek eltérő díjcsomagokat használnak. Az is megeshet olykor, hogy az árak megugranak, aminek eredményeképpen a váltás kerül előtérbe.

A biztosító váltás lehetősége minden évben egy alkalommal aktuális, méghozzá a biztosítási évforduló közeledtével (forrás: biztoshely.hu). Ami nagyon fontos, hogy a biztosítási évforduló előtt 60 nappal van mód elindítani ezt a folyamatot. Felmondás esetén 30 nappal a forduló ellőttig kell jelezni az igényt. A váltás iránti igény csak úgy mérvadó, ha tisztában van azzal, hogy hová fog átmenni, hiszen a biztosításnak valamilyen formában élnie kell tovább. A szolgáltatók elég komoly versenyt folytatnak egymással, de számukra is fontos, hogy megtartsák vagy megnyerjék az ügyfeleket, ezért ennek megfelelően igyekeznek kedvező tarifákat nyújtani.

Ezek bejelentése 60 nappal a kihirdetés előtt muszáj megtörténjen, hiszen csak így van esélye az ügyfeleknek időben tájékozódni. Minimális eltérések esetén ezt nem feltétlenül éri meg elvégezni. Erre a célra való a díjszámláló, amivel megtekinthető, hogy váltás esetén mekkora spórolásra nyílik esély. A biztoshely.hu weboldalon mindenre részletes választ kapunk, ezért bátran keresse fel minél előbb a felületet és kezdje el a kalkulációkat!