Pécsi Tavaszi Fesztivál Programok-Kikapcsolódás Kilencedik alkalommal a Reel Rock 9 turné

Kilencedik alkalommal a Reel Rock 9 turné



Illusztráció

Illusztráció

Az Apolló Moziban, Pécsett lesz látható a Reel Rock 9 világkörüli filmturné, november 21-én, pénteken este 20 órától. A vetítésen kiváló filmeket tekinthetnek meg a nézők, amelyek a hegymászásról szólnak. A filmekben a hegymászás nagymestereivel találkozhatnak az érdeklődők. A Sender Films egy neves producer, akinek fő területe a hegyisport-film. Az elkészített dokumentumfilmjeit rendszeresen díjazták a filmfesztiválokon. Két évvel ezelőtt elnyerték a Sports Emmy díjat is. A Reel Rock Tour a Sender Films és a Big Up Production együttműködésével jött létre. Idén kilencedik alkalommal láthatják majd az érdeklődők a turnét.

Az elmúlt években közel 500 helyszínen voltak láthatóak az alkotások. A filmek után érdeklődtek kalandorok, valamint egyetemisták is, összesen körülbelül 240 ezer néző nézte meg a filmeket. A vetítésen látható lesz majd A Yosemite Mászóforradalom, az Aranykor, A majmok, A sziklák mesterei, valamint a Valley Uprising című film is. A filmekről bővebb információkat a honlapon találhatnak az érdeklődők.