90 nap a Szigetig!



Sziget Fesztivál

Sziget Fesztivál

A fesztiválozók lassan elkezdhetik visszaszámolni a napokat a rendezvényekig, hiszen beköszönt idén is a fesztiválok ideje. Sőt, már a türelmetlenebb emberek, akár most is találnak egy-két fesztivált, ahol részt tudnak venni, de az igazi nagy durranásig még várni kell. A fesztiválok fesztiválja, a Sziget fesztivál még várat magára egy keveset. Szinte napra pontosan három hónap van hátra az idei Sziget fesztiválig, aminek az új neve Sziget Fesztiválköztársaság. Idén tehát, augusztus 11-18 között kerül megrendezésre ez a nagyszabású fesztivál. A fesztivál honlapja koncerteket, szórakozást, művészeti projekteket és rengeteg izgalmas kalandot ígér azok számára, akik ide ellátogatnak. Aki már legalább egyszer részt vett a Szigeten az tudja, hogy ezt mind-mind megkaphatja a pár nap alatt. Jelenleg a teljes program majdnem fele került fel a honlapra, tehát nap mint nap találhatunk újdonságokat és meglepetéseket akkor, hogyha követjük ezt az oldalt. Ami viszont a jegyeket illeti, azokat már ma meg lehet vásárolni. Tehát, aki attól tart, hogy lemaradhat a fesztiválról, az akár már most megrendelheti a jegyet. Nemcsak azért előnyös hamar megvenni a jegyet, mert ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy ott a helyünk, hanem azért is, mert minél hamarabb vásárolunk annál jobban járunk, annál olcsóbban juthatunk hozzá. Összesen három kategória közül lehet válogatni: hétnapos bérlet, ötnapos bérlet és napi jegy. Legyél te is állampolgára idén ennek a köztársaságnak és gazdagodj felejthetetlen élményekkel!